Mikefe

Volt egyszer egy Mikéfe.

( A megalakulástól napjainkig )

A megalakulás 1842.

Az 1840-es évek reformkori Magyarországának a szabad munkaerő, a kibontakozó ipar, a versenyképes mezőgazdaság, - társadalmi téren - a polgárság megteremtése, a szabadságjogok, a virágzó magyar nyelvű kultúra volt a létszükséglete. Az akkori zsidóságnak pedig - a sokféle kirekesztéssel szemben - az egyenjogú létfeltételek, amelyek biztosítják az ipari és mezőgazdasági mesterségek elsajátítását. Ezt támogatták, a két táblán képviselték Deák Ferenc és báró Eötvös József is.

Amikor 1842-ben megalakult az Országos Iparegylet, és ennek igazgatója Kossuth Lajos elismeréssel szólt egy kiállítás alkalmával az ott résztvevő kiállítókról, (pl. Goldberger Sámuel), zsidó vezetők elérkezettnek látták az idejét, hogy szervezetten elősegítsék a zsidó fiatalok humanitárius és kulturális felemelkedését is szolgáló, s az ipari és mezőgazdasági pályák elsajátítását lehetővé tevő intézmény létrejöttét. A korhű dokumentumok szerint egyesültek a pesti izr. hitközség égisze alatt a zsidóság legjobbjai avégből, hogy megalapítsák "hazai izraeliták közt a nehéz kézműveket és földművelést terjesztő egyletet."

A Mikéfe létrejöttének legfőbb indítéka, a kitűzött cél az előnytelen életkörülmények között élő zsidóság gazdasági-egzisztenciális felemelése, az életlehetőség biztosabb alapra helyezése és a társadalmi elfogadottság, az emancipáció kivívása volt.

Az 1842 november 1-i alakuló ülésen létrejött egyesület vezetése benyújtotta létrejöttének elismerését is célzó beadványát, s az Országos Iparegylet ezt 1843 január 13-i, gróf Batthyány Lajos elnökletével tartott ülésén jóváhagyta, fiókegyesületévé fogadta.

"Első alapszabálya a József főherceg vezette m.kir.Helytartótanács 1847 évi augusztus hó 10-én 34.323.sz.a. kelt magas rendeletével nyert jóváhagyást." Ezzel megtörtént az egyesület állami elismerése.

Az egyesület alapszabályai mai szemmel is dicséretes körültekintéssel és alapossággal rendezték a célok elérését segítő szervezeti felépítést, az irányítás rendszerének kialakítását.



Ígyműködött:

A megalakulást követő évek gazdasági fellendülése kedvező körülményeket hoztak az ipari és néhány éven belül már a földműves képzésre is, bár ennek feltételeit még sokkal nehezebb volt biztosítani. Így pl. a földet és a képzést lehetővé tevő gazdákat biztosítani. A folyamatos fejlődés néhány éve után azonban újabb nehézségekkel is szembe kellett nézni.

Az 1848- 49 évi forradalom és szabadságharcban a zsidóság tevékenyen részt vett. A zsidó emberek részt vettek számos helyen a forradalmi küzdelmekben, fegyveres harcokban. Szívvel-lélekkel támogatták a forradalmat.

A fegyverletétel után az egyletek többségének működését tiltották, a zsidóságra kivetett hadisarc súlyos terheket jelentett. A szabadságharc leverése utáni első évekből kevés adat van az egyesület működésével kapcsolatban. Ismeretes azonban az, hogy a rendőrhatóság új alapszabály kidolgozására utasította a Mikéfe vezetőségét, aminek jóváhagyását elutasították és csak 1858-ban hagyták jóvá. Az egylet azonban ha nehezebb körülmények között is, de ezekben az években is végezte munkáját.

Az 1867.évvel kezdődő korszak, amikor végre megvalósult a zsidóság törvényes egyenjogúsága, igazi sikertörténet: a magyarság számára - gazdasági téren - a modernizáció, vasútépítés, iparosítás, Budapest szédületes tempójú fejlődése ennek állomásai. Ugyanakkor a nemzetiségek aránya kezdi meghaladni a magyarságét, amelynek ezért nagy szüksége van a magukat magyarnak valló zsidóságra. Jelentőségük, gazdasági, kulturális súlyuk megnő, hiszen az országnak még alig van vállalkozó polgársága, iparos rétege, szakértő kertésze, a modern Európát értő és behozó új értelmisége. Ezzel a szükséglettel kell a Mikéfe vezetőinek számolni, s ők tartják is a lépést. A fejlődés üteme változó, sodró és mély: a sajátos magyar modell, az asszimiláció sikere újabb zsidó bevándorló hullámokat vonz. Jönnek jiddis anyanyelvűek, ortodoxok, ám az olvasztó kohó jól működött.- Közel 50 év békében, gyarapodásban, két nemzedék alatt magyarrá válnak az újak is. (A Mikéfe végig a neológok intézménye, növendékei zsidó vallású magyarok, a magyar nyelvűség az alap, amely gyökérzetét a magyar kultúra talajába ereszti.)



A tanoncotthon létrejötte.(1892.)

Az iparosképzés sikeres és egyre elismertebb színvonalú fejlődésének jelentős állomása a tanoncotthon megalapítása . Az egyesület megalakulásától az ország első tanoncotthonának létrejöttéig eltelt negyed évszázadban a lelkes munka, a zsidó vezetők gondos odaadása nyomán beigazolódott a cél helyezése, s a zsidó inasokból nem kevés kiváló mesterember járult hozzá a hazai ipar fejlődéséhez.

1892-ben az 50 éves fennállását ünneplő intézmény az ország és a város több magas rangú vezetőjének jelenlétében - a kereskedelmi miniszter, több államtitkár, Budapest főpolgármestere részvételével - azt jelenthette az egybegyűlteknek, hogy a közjót szolgálva, a magyar zsidóság körében missziót teljesítve, méltónak bizonyult a kapott erkölcsi és anyagi támogatásra. A fennmaradt okmányok tanúsága szerint, így pl. egy 1907. évi összeállítás felsorolásában, 74 szakmában sok-sok ezer ifjú szakembert nevelt a MIKÉFE ipari és mezőgazdasági-kertészeti szakképesítéssel. Kétségtelen az is, hogy hozzájárult az évszázadok óta táplált hamis torzkép valamelyes megváltoztatásához, amely szerint zsidó csak a kereskedéshez, a pénzügyletek foglalkozásaihoz ért, illetve van hajlandósága. A gazdasági-egzisztenciális felemelkedés segítette így a társadalmi elfogadottság növekedését is.



A kertészképző -telep megalapítása. (1908)

Az első fél évszázad összes anyagi gondjai és a még mindég fellépő elzárkózás, visszautasítás, szakmai féltékenység, sőt ellenséges magatartások ellenére a kitartó, céltudatos törekvések, küzdelmek eredményeként fejlődésnek indult a zsidó fiatalok elhelyezkedése a gazdaságban. A földműves képzés és különösen a kertészeti ág magas színvonalon történő művelésének lehetőségét teremtette meg az 1908.-ban vásárolt és a következő években kiépített, majd további területtel kibővített telep. Ez jelentette a bázisát annak a munkának, amely eredményeképpen a Mikéfe a következő évtizedekben rangos szereplője a magyar kertészeti szakmának, a dísznövény termesztési kultúrának, és a virág kereskedelemnek is.

Az egyesület tagjainak számbeli növelése érdekében országszerte voltak a vezetésnek akciói. A vidéki hitközségek és jótékonysági egyletek körében időről időre mind gyakrabban került sor az adományozás szükségességét és az intézmény jelentőségét méltató és tudatosító írásbeli és szóbeli megkeresésekre.

A következő évtized tehát a felemelkedés lendületes folytatása. Ezt töri derékba az első világháború: katasztrófa a magyarságnak s benne a magyar zsidóságnak, amely szintén vérét áldozta a vérzivatarban. (A háború áldozatai közt voltak sokan a Mikéfe fiataljai közül is.) A háborús vereséget követő viharokban együtt szenvedett a magyarság és a magyar zsidóság, amelynek intézményrendszere is válságba jutott.

Trianon következett. Az elcsatolt országrészekkel tehetős zsidó közösségek kerültek az utódállamokba. A függetlenné vált Magyarországot súlyos gazdasági, politikai, erkölcsi krízis gyötörte. Az 1920-as hatalomváltó elit bűnbakot keresett és talált a zsidóságban. Felmondták az íratlan, de jól működő, a magyarságot gazdagító "társadalmi szerződést", kétségbe vonták az azonosulás hitelét és eredményeit. Életbe léptették - fajvédő alapon - a zsidóság visszaszorításának intézkedéseit. (Az egyetemi arányszámoktól az állami hivataloktól való tilalomig terjedt a sor, még postások sem lehettek többé.)

A tehetős, vallásos, intézmény-alapító és támogató zsidó vezető csoport megrettent, visszahúzódott, apadt a támogatás: a Mikéfe kereteinek puszta megtartása is nehéz volt. Majd mindezt tetézte az 1929-33 közt tomboló világgazdasági válság, amely a gyenge magyar gazdaságot szétzilálta, tömeges munkanélküliséget okozott. Amikor hatása végre lecsengett, Hitler árnyéka vetült Kelet-Európára, erősödött a fasiszta-antiszemita mozgalom nálunk is. Az értelmiségi pályák telítettek, a zsidó fiatalok ipari-kertészeti szakmákat keresnek. Ellentmondásos folyamatok zajlanak: a gazdaság élénkül (ez már a hadi rendelésekkel is összefügg), Hitler nyomul, Ausztria, majd Csehszlovákia esik áldozatául. Itthon a tehetős zsidók csoportjai, - érezve a zsidósággal szembeni fenyegetettség növekedését, - ellensúlyozni is akarva az antiszemita rágalmakat, növelték az ipari-mezőgazdasági képzés támogatását, megmozdultak az önvédelmi reflexek is. Így növekedtek a Mikéfe lehetőségei a nevelés, képzés terén, növekedhetett a tanulók létszáma. Az egyesület egyre inkább tehetséges fiatalok tömegének színvonalas otthona lett. A technikai világfejlődés növelte a követelményeket, a korszerű tudás új normákat állított fel. A Mikéfe növendékei - a romló légkörben is - törekedtek szakmájuk tökéletes elsajátítására. (1938-tól újabb és újabb zsidótörvényeket hozott a parlament, szűkültek a zsidóság életlehetőségei.) Ugyanakkor ezekben az években a Mikéfe sajátos menedék lett, a sorscsapások által tömörré kalapált baráti közösség. A fiatal agyakban a megszerzett tudás öntudata, a szoros összetartozás érzése beégette a lelkekbe ezeket az élményeket, olyan mélyen, hogy képes lett átívelni évtizedeket és világrészeket.



A szétverés és kiűzetés. (1944.)

1939 őszén kitört a második világháború, az elvakult magyar vezetés 1941-ben belesodorta az országot. A zsidó fiatalokat munkaszolgálatra hívták be, 1942-ben már a keleti fronton sínylődtek, pusztultak ezerszám. 1944-ben - a német megszállás után - bekövetkezett a "holokauszt", a vidéki zsidóság teljes kiirtása, ősszel a nyilas uralom, a pesti gettó.

Az 1940-es években a megszüntetés veszélye - az egyéb zsidó intézményekhez hasonlóan - a Mikéfét is fenyegette. Sokasodtak az anyagi nehézségek is és általában a létezés joga minden nap megkérdőjeleződött."A 104 éves egyesületnek fekete napja volt 1944 április 21-ike, amikor a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége brigantijai úgy a Hermina tanoncotthon, mint a Keresztúri úti kertáésztelepet megszállották"- írja Kertész Ödön. Berendezéseit, értékeit lefoglalták, széthurcolták, felélték. A Kertészképző nagy készleteit kiárusították, még a temetői pavilont is. A bennlakókat, növendékeket, személyzetet és vezetőket elűzték.



Az újrakezdés és a feloszlatás. (1945-1949)

A felszabaduláskor az újrakezdés minden nehézségével kellett szembenézni. Óriási erőt igényelt a háború alatti pusztítás nyomainak eltüntetése és a régi létesítmények alkalmassá tétele arra, hogy az életvitel minimuma biztosítható legyen. De voltak lelkes, élni akaró fiatalok és voltak segítőkész mecénások is. Így már rövidesen elérhető volt, hogy a Hermina úti otthon jórészben lakhatóvá váljon. A kertészképző telepen 4 üvegházat rendbe hoztak, a romokat eltakarították. A Joint által nyújtott segítség révén felszántották a terület nagy részét. A két megmaradt épületben növendékek helyezkedhettek el.

1945 decemberében a választmány programot fogadott el, amely szerint 120 fiatal nyer elhelyezést a tanoncotthonban, ebből 40 ifjú a cionista szervezet irányításával a Makkabi Haczair mozgalom keretében Erecbe készül. A program szerint mielőbb helyre kellett hozni a Keresztúri úti internátusi épületet, hogy legalább l20-150 fiatalt mielőbb elhelyezhessenek, akik a mezőgazdaság ágait tanulják.

De a konszolidáció nem volt egyértelmű. A vezetőség előtt is egyre inkább kérdésessé vált az intézmény létjogosultsága. Ugyanakkor az 1948. évi közgyűlésről szóló jelentés beszámol arról is, hogy az egyik patinás múltú társintézmény közgyűlésén is felmerült ez a kérdés. A jelenlévő Kodály Zoltán válasza a kérdésre igen, mert szerinte a zsidóság szenvedésekkel telített tapasztalataival jelentős pluszt jelent a magyar nép kultúrájában és felemelkedésében. Ám a szervezés, az anyagi gondok nehezítették a helyzetet. Bár voltak számosan olyan fiatalok, akiknek családja elveszett és ez indokolta az otthon fenntartását. A munkaszolgálatosok, a hadifogságba kerültek, az elhurcoltak egy része hazatért a lerombolt országba. A magyar zsidó ifjúság válaszút elé került. Egyfelől megnyíltak az eddig elzárt pályák, s ez új lehetőségeket jelentett számukra (előállt az a történelmileg párját ritkító helyzet, hogy a régi hatalmi elit - a közigazgatási emberek, a rendfenntartók, a hadsereg maradványai tömegesen elhagyták hazájukat, az új rendszernek sürgősen pótolni kellett őket). A másik lehetőség elhagyni az országot, amelynek háború vesztes elitje elárulta a régi "társadalmi szerződést", irtotta hűséges zsidó polgárait. Ezeknek a kivándorolni kész fiataloknak előzetes kiképzési keretet jelentett a Mikéfe. Három év alatt egymás utáni hullámokban mennek el - elsősorban Izraelbe - az ipari és kertész szakmát elsajátított fiatalok. A Mikéfe fenntartása így részben okafogyottá vált, a fiatalokat várták a szakiskolák, egyetemek. Ugyanakkor a diktatúrába átcsapó hatalom előtt gyanús volt minden vallási alapon álló intézmény. Az egyesület minden elképzelhető fórumon protestált a megszüntetés ellen, de a folyamatot megállítani nem lehetett. A rendszer és a végrehajtás önkényét sem nélkülöző intézkedések a felekezeti egyesületek, köztük a Mikéfe feloszlatásához vezettek.

Fennállásának 107 esztendeje alatt több tízezer jól képzett szakember, ipari kézműves, mezőgazda és kertész került ki soraiból.


--.--


Eddig a történet. Lehet nekrológot írni. De előbb mondjuk el, milyenek is voltunk. Kik voltak a Mikéfisták?

Egy rokon intézményünk, a Vörösmarty cserkészcsapat találkozóján, ránk ugyanúgy érvényesen így fogalmaztak: "Magyarnak magyarok voltunk, hisz itt születtünk, itt éltünk amíg hagytak élni minket, ennek a hazának tájait jártuk, a magyar nép dallamait gyűjtöttük és énekeltük. Ez volt a hazánk és sokunknak ma is ez a hazája. Zsidók voltunk, mert annak születtünk, viseltük annak minden örömét és bánatát, hallgattuk apáink, vagy még inkább nagyapáink tanításait és áhítatosan vagy szkeptikusan vettünk részt az ünnepi tradíciókban. Mikor az élet úgy hozta, bátran viseltük sorsunkat. Voltak köztünk istenhívők és ateisták, de tiszteltük egymás gondolatait, életmódját." A közös otthon nevelt bennünket és tanított. Amit tanultunk egy életen végigkísért és elismerést szerzett a magyar névnek itthon és szerte a nagy világban.

Ma sem tudjuk pontosan, hogy mennyien maradtak meg a volt "mikéfisták" közül. Voltak, akik a Mikéfe menedékében kapaszkodtak meg, voltak akik onnan alijáztak. Egyesek a szerzett szakma továbbvivőjeként most már hozzákezdhettek a háború utáni "civil" életük felépítéséhez. Néha utcán találkoztunk, így tudtunk egymásról. És voltak, akik már nem voltak, akiket elvitt a szörnyűség, a sokféle találékonyságot sem nélkülöző gyűlölet. A megmaradtak, ha találkoztak, üdvözölték egymást: Téged hova vittek? És neked ki maradt meg a tieid közül? Tudsz valakiről a régiek közül? És néha igen volt a válasz. Nincs teljes névsor, s nem is lehet már. A próbálkozások egymás felkeresésére, a találkozásokra egyszer-egyszer sikeresek voltak. Találkozó a Belvárosi Kávéházban, a Kioszk pavilonban Budán, a Damjanich utcai Garcon étteremben, összejövetelek a Garai utcai Zsidó Kulturális Egyesületben. Egy nagyobb szabású összejövetel terve azonban egészen a 90-es évek elejéig váratott magára, amikor már volt realitása a külföldön élők részvételének is. Lassan gyűltek az információk Svédországból, Svájcból, Franciaországból. De nemsokára tudtunk Kanadából, Ausztráliából, az USA-ból is volt társakról. Természetesen a legtöbb hír Izraelből jött. Amikor aztán az első hívás elhangzott az itthoniaktól, akkor Európától Amerikáig és Izraeltől Venezueláig jöttek a visszajelzések. A kötődés erősebb volt, túlélt zivatarokat, viharokat. Az emlékezés, az intézményünk iránti mély tisztelet megnyilvánulásait a levél- és beszéd részletek, amelyeket közreadunk, remélhetően híven visszaadják. Az őseink alkotta tanoncotthon és kertésztelep történetéről, az egyéni és közös életünk emlékeiről beszéljenek mostmár az emlékezők és az életutak.